Vörös sátor női elvonulás

Siófokon a Lélek-tér Törekiben

Szeretettel várlak 2024. november 8-10 (péntek, szombat vasárnap) között ezen a szépséges, lágy, finom női energiákkal átszőtt természet-közeli helyen, a Balatontól pár kilométerre.

Vörös sátor női elvonulás An'anasha

Bizonyára hallottál már a vörös sátorról. Célom, hogy ne csak halld, hanem átéld, és emlékezz a női összefogásra, támogató, megtartó erőre. Erre szükségünk van, ha valóban kapcsolódni akarunk a bennünk élő termeszéti Asszonnyal, és ébreszteni akarjuk a bennünk élő Nőt, és Istennői energiákat.

Réges régen a vörös Sátor volt az a hely, mely gyönyörűséges, fájdalmas titkokat őrzött. A Nők egymásnak adták át a tudást az Életről, Halálról, az Istenekről, a Szexualitásról, Férfiakról. Itt zajlott a születés, a gyermekágy, a nők egymásnak segítettek, és titkaik soha nem kerültek ki a sátor falain kívülre.
A Vörös Sátor emlékezete sejtszinten van kódolva bennünk, és az elvonulás segít (mely a vörös sátor napján kezdődik) az emlékezésben. Vissza kell térnünk a gyökerekhez, hogy megérezzük méhünk erejét, vérünk fontosságát, hogy minél több nő tudjon beleállni NŐI EREJÉBE!

Röviden a programról:

Péntek

An'anasha Vörös sátor elvonulás

Érkezés után nyitókör, hangolódás, összekapcsolódunk az otthont adó csodálatos helyünkkel és nőtársainkkal. Az emlékezésben segít minket egy modernkori Vörös sátor, ahol Földanya és az Istennő behívása után, élesztjük női energiáinkat, méhünk teremtő erejét és felhozzuk a sejtszintű emlékezést: milyen is volt a sátrak védő árnyában összegyűlni, pihenni, tanulni, tanítani, megadni a női testnek azt, amire szüksége van. Hogyan vált nővé az a kislány, aki első vérzésekor belépett a sátorba. Mi is valójában a menstruáció, mit jelképez és hogyan függ ez össze a földek termékenységével.

Este hangfürdő a vörös sátor energiájában.

Étkezés: ebéd, vacsora

Szombat

An'anasha 2024 nyári elvonulás Siófokon a Lélek-tér Töreki szoba
An'anasha női elvonulás Siófok Lélek-tér Töreki

Újabb tudást szerzünk női létünk négy legfontosabb beavatásáról, melyekről sajnos a nők többsége semmit sem tud. Ezek pedig a vérmisztériumok.

Az első menstruáció,
az első szerelmes együttlét,
a szülés,
a menopauza,

melyekről előzetesen a blogomon is olvashattok a fenti linkere kattintva.

Délután Kasza Anita segíti tovább folyamatainkat, egy istennői-női tánc vezetésével, ahol mezítláb, örömteli mozgásban szabadítjuk fel lelkünket, mozgatjuk át testünket. Majd a szexualitás, tantra kerül terítékre. Este hangfürdő a vér misztériumában.

Étkezés: reggeli, ebéd, vacsora

Vasárnap

Zárókör és haza indulás

An'anasha 2024 nyári elvonulás Siófokon a Lélek-tér Töreki terasz
Istennő gyermeke, Földanya lánya Molnár Erika An'nanasha
An'anasha 2024 nyári elvonulás Siófokon a Lélek-tér Töreki medence

jelentkezés

Jelentkezési határidő: 2024. október 28.

Érkezés: november 8-án pénteken 10 óra
Távozás: november 10-én vasárnap 10 óra
Telekocsikat szervezek.

Előzetes bejelentkezés, további információ:

Molnár Erika: 30 991 2892
e-mail: hello@ananasha.hu

Étkezés - An'anasha női elvonulás Töreki
Molnár Erika An'anasha 2024

A szállás, étkezés és a programokon való részvétel energia cseréje: 85.000 Ft

Helyedet 20.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani. Lemondás esetén a foglalót nem áll módomban visszafizetni, hiszen nekem is kötelezettségekkel jár a szállás, és étkezés foglalása.

Várom jelentkezésedet,

hiszen itt az idő, hogy visszatérjünk gyökereinkhez, hogy megérezzük méhünk erejét, vérünk fontosságát, a támogató női erőt, és hogy minél több nő tudjon beleállni NŐI EREJÉBE!

Molnár Erika An'anasha sámándobbal
Molnár Erika An'anasha elvonulás

Várlak, hogy együtt ébredjünk, egy megtartó csodás női körben, hogy emlékezz önmagodra, Istennői részedre!

Molnár Erika An’anasha