
Mi is az a Fénynyelv?
Mi az a Fénynyelv? Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, de megpróbálok kielégítő információt adni.
Évek óta beszélem a fénynyelvet, mégis mindig tud meglepetéseket okozni számomra. Már maga az hogy egyre többen kezdik el spontán beszélni bizonyíték arra, hogy világunk sok olyan csodát tartogat a számunkra melyet nem is gondolnánk.
Mindig meglepődőm, ha valaki nem hallott még fénynyelvet, és nem is tud róla. Nekem ugyanis az életem része, és elképzelhetetlen, hogy ne legyen velem minden pillanatban.
Első hallásra meghökkentő lehet a fénynyelv, mert az agyaddal akarod megérteni, és az jut eszedbe, hogy úristen mi ez nyelv… Ha a szíveden keresztül hallod meg, akkor megérzed a fénynyelv magas frekvenciájú szeretetet, és fénykódjait, melyek információkat hordoznak, tudást nyit meg azoknál, akik készen állnak rá.
A fénynyelv egyfajta „hazatalálás”. Közelebb visz önmagadhoz, segít emlékezni, hazavezet.
A nyelv komplex, egyfajta tudatfelhőben jelenik meg, ami azt jelenti, hogy nem szavakat tudunk fordítani, hanem globálisan a mondanivalót. A fordításnál sajnos csökken az energiája, mert bár a magyar nyelv igen kifejező, mégsem lehet szavakba “tömöríteni” azt, amit ez az új kommunikációs forma hordoz.
A fénynyelv érdekessége, hogy beszéd közben látom a benne lévő fénykódokat, melyeket rajzokon, festményeken, és írásban látok viszont. Én magam is írom a nyelvet, de az én utam az, hogy beszéljek, és fénykódokkal gyógyítsak, nem pedig papírra vessem azokat.
Hála az Égnek több olyan barátom van, akik csodálatosan öntik kézzel fogható formába a fénynyelv kódjait. Róluk még részletesen fogok beszélni a későbbiek folyamán, hiszen a rajzokon, festényeken keresztül tudnak eljutni a legtöbb emberhez ezek a csodás energiák.
Ez a szépsége ennek a kommunikációs formának, hogy van aki beszéli, van aki látja, van aki papírra is veti, és képzeljétek van aki táncolja is a Nyelvet!!
Ez a multidimenzionalitás.
A nyelv tartalmaz fény, tudás, és gyógyító kódokat. Az utóbbi időben egy – egy fény nyelvi kezelés után többeknél lehet tapasztalni, hogy az egyén elkezdi érzékelni, látni a nyelv kódjait, illetve késztetést érez arra, hogy leírja, és lerajzolja őket.
A lehetőség mindenkinél ott van, csak rajtad áll, hogy a rendelkezésedre álló kódokat el kezded-e aktiválni, beszéd vagy írás formájában.
Sokan kérdezik, hogy lehet e megtanulni a fény nyelvet? Rövid válaszom: nem. A lehetőség mindenkinek adott, segíthet a fény nyelvi kezelés, ha hallgatod a fénynyelven feltöltött hanganyagokat, ha nyitott szívvel, tiszta érzésekkel, tudatosan éled az életed.
A Nyelvet mindenki másképp beszéli. Értem ez alatt azt, hogy ha hallasz engem beszélni, és utána valaki mást, nem egyezik, felfedezel különbségeket. Olyan ez, mintha más dialektusban beszélnénk a nyelvet.
Mi értjük egymást, akkor is ha a hangzás nem egyezik, mert mint utaltam már rá, nem az agyaddal kell értelmezned, hanem a szíveddel.
Jellegében, hangzásában inkább ősi nyelvekre (summér, arámi) hasonlít. Véleményem szerint, a rád jellemző hangzást, nyelvet beszéled. Téged tükröz vissza, ezért is a lélek nyelve. Én versben is beszélek, a hangzása pedig óegyiptomi nyelvre hasonlít.
A Fénynyelvben létezik tónolás, ami a térben, aurában, csakrákban történik. Amikor először kezdtem beszélni, én magamnak, öntudatlanul “betónoltam” a csakráimba a fénykódokat. Aztán ott az alákódolás. Ez egyfajta nagytakarítás mely a sejtekig hatol és szó szerint “kilöki” a sejtekben tárolt régi átdolgozott mintákat, hogy aztán a helyükre teremtő fény kerüljön.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a csoportomban több embernek is segíthetek, hogy megendje magának ezt a kommunikációs formát, hiszen sokat segít gyógyulni, és új távlatokat nyit az életünkben.
Fotó: Greg Rakozy Unsplash