Ananasha

Molnár Erika An'anasha

Több, mint 20 éve foglalkozom azokkal a nőtársaimmal, akik keresik a helyüket a világban, akik szeretnének valahova tartozni, és van bennük egy kínzó üresség, amelyre nem találnak magyarázatot. Ezt az ürességet töltöm meg felismeréssel, önismerettel és a „nem vagyok egyedül” érzésével.

Célom, hogy felébresszem a bennünk élő Istennőt, és egy modernkori vörös sátor alatt emlékezzünk együtt női erőnkre, NŐvérségünkre, ősi tudásunkra, hiszen sejtszinten kódolva vagyunk a női közösség megtartó erejére, és szeretetére.

Felébredt csillagmagként, Lemúria energiáit a csillagok üzenetét és a fény nyelvét közvetítem, hogy ezzel is közelebb kerüljünk ÖnMAGunkhoz, az Isteni Fényhez, a Forráshoz és Haza találjunk!

Életem rímekben

Valamikor nőként és anyaként éltem életem, az anyagi világ volt számomra a lételem
Bár gyermekkorom furcsán és érdekesen telt, mégis egy darabig elfedtem az igaz lelkemet
Aztán jött a sámándob hívása, szívem megnyílt Földanya hívására
Kapcsolódtam őseimmel, a tűz lett a barátom,
megvilágította utam és egy vágyott világot
Érkeztek az Üzenetek a láthatatlan világból,
vezették lépéseim a Segítők és az Igaz Barátok
Változtam és azóta is változom, szívcsakrámon át látom a világot
Helyek, és történések sora alakítja életem,
ma már látom, merre visz a sors, és mi igazi Létem eleme
Peru, Bali, Lemúria és most a Csillagok, a
Fény nyelvén keresztül formálják szívem és tudatom
Dimenziók közt járva érkezik a tudás és információ, 
a Fény rezgése, energia aranyfény mindenhol,
melyet formába öntök és átadok.

Molnár Erika An’anasha

Látom az energiát

Emlékszem, mikor először tapasztaltam meg, hogy látom az energiát az ujjaim körül az volt az első bizonyosság. Aztán jobban figyeltem, és rájöttem, hogy olyan dolgokat érzékelek, amiket mások nem. Ismerőseim között pedig szépen lassan feltűnt pár olyan “fura” ember, mint én. Egyszer csak kaptam egy telefonszámot, hogy hívjam fel, és így kerültem egy Reiki beavatásra, ami aztán megalapozta energetikai rendszeremet. Mesterfokú (IIIA) reikis vagyok, beavató mestereimre, Kerkápoly Gézára, Róna Julira szeretettel és hálával gondolok. Sokat tanultam tőlük és erős, biztos alapokat kaptam későbbi utamhoz.

Kapcsolatom Földanyával

Életem ezen szakaszát akkor még nem a természet szeretete, figyelme határozta meg, de egy Ópusztaszeren történt látogatás megalapozta Földanyával való kapcsolatom. Ott hallottam először sámándobot, és földbe gyökerezett a lábam, mondván, hogy élhettem eddig úgy, hogy nem hallottam dobot. Ezt még tetézte egy hang a fejemben: menj át a tűzön! Erről a történésről részletesen a blogomon itt olvashattok. Rátaláltam Fehérhollóra akivel tűzön jártam, de akkor még nem tudtam mekkora beavatást is kaptam igazából. A tűzön járás előtt lelki szemeim előtt egy szépséges fehér dob jelent meg, amit Holló el is készített. Dobom azóta is hű társam utamon. Innentől kezdve Földanya életem részévé vált. Elkezdtem megélni a bennem lévő sámánt. Kapcsolódtam az indián energiával, a dohány szertartások, a dobolás, a meditációk felhozták előző életeim tudását. Megismerkedtem Havasi Miával, akinek a személyében egy csodás mentorra és egy jó barátra is leltem. Tőle kaptam a Munay-ki beavatásomat, és én is beavatóvá váltam. Így visszatekintve ma már tudom, hogy a inkák leszármazottjaitól, a perui Andok őshonos népeitől származó Kilenc Rítusú Sámán Beavatás hívása, vonzása nem volt véletlen, hiszen legnagyobb beavatásomat készítette elő, mely évekkel később történt meg.

Ma-uri, Lomi-Lomi és Mária Magdolna

Rátaláltam a Ma-uri masszázsra, majd a Lomi-Lomi hawaii ősi módszerre és a Kahi Loara. Erre az időszakra emlékeztet az egyik kedvenc számom. Witold Kucharczyk tanítványaként megtapasztaltam az Élet és Szeretet Bölcsőjének (Hawaii-nak) az esszenciáit, elbűvölt az ősi tudás, a belőlük áradó tiszta, harmonikus szeretet, a test-szellem-lélek tisztelete melyet Witek adott át a leghitelesebben. Köszönet érte.

A Lomi-Lomi finom lágy, hullámzó női energiái kezdték el női részem gyógyítását. Közvetítő csatornám megnyílt, melyen keresztül azóta is szépséges tanító üzeneteket kapok. Az első csatornázásom Mária Magdolna üzenete volt, mely így hangzott: Foglalkozz a nőkkel! Majd szívem hívása Angliába vezetett. Többször jártam Avalonban a mai Glastonburyben, ahol az Istennő energiája talált rám. Kapcsolódásunk meghatározta további életemet. Innentől kezdve foglalkozom a nők ébresztésével, a nőiesség ősi misztériumával, “hiszen ennek megélése nélkül üresek maradunk, mint egy kibontatlan ajándék”. 

Női csoportjaim, elvonulásaim a vörös sátorra emlékeztetnek, ahol a nők megélhetik önmagukat, ráébredhetnek erejükre, beszélhetnek szabadon a szexualitásról, életről-halálról, szerelemről és NőVérek találhatnak egymásra. Ehhez a gyökerekhez szeretném visszavezetni a nőket, hogy felismerjék azt az ősi mindent elsöprő erőt, ami bennük van, ott van a sejtjeikben.

Peru

2016-ban kijutottam Peruba, ezzel életem nagy vágya teljesült. Itt ősi shipibo szertartásokon vettem részt, mely megváltoztatta az életemet. A szertartások során DNS szintű változásokat éltem meg, szenzitivitásom fokozódott. Amikor hazajöttem, rájöttem, hogy érzékelem a frekvenciákat, látom a hanghullámokat. Belépett autodidakta módon a zene az életembe. Először saját hangot használtam, csörgőkkel, dobbal, majd a zene rezgését. Meditációk során észrevettem, hogy néha beszélek egy számomra teljesen idegen nyelven, és bár én értettem, a meditálók nem. Viszont fürödtek az energiájában.

Fénynyelv

2019-ben Fűri Évához jutottam el, – egy közeli barátom ajánlására – aki fénynyelven beszélt. Éva kezelését csodaként éltem meg, mert mire végeztünk, már beszéltem a Fény nyelvét tudatosan… A fénynyelv által még jobban megismerem önmagam, megnyit a multidimenzionalitás felé. Mindig megdöbbenek, mennyi szeretet, fény jön át a nyelven keresztül. A benne lévő fénykódok ébresztő hatása feltölt energiákkal, amelyek hidat képeznek ismeretlen emberek között, és ébresztik őket.

Bali

Jónás Mónika volt, aki először kapcsolt össze Bali Isteneivel, megmutatta az óceán ezer arcát és ennek segítségével tudtam gyógyulni erejében és lágyságában. Köszönöm az áramlást, az egyensúlyt, a finomságot, a lágyságot, és a tiszta kapcsolódást! Bali Mama az első pillanattól befogadott, és engedte, hogy a részévé váljak.

Mónika adta át azt az imát is, melyet minden reggel, kelet felé leborulva elmondok Földnek és Égnek, ezzel is megtisztelve, és erősítve az Életet, és önmagamat.

Megnyitom magam,
Átadom magam,
Itt vagyok, és készen állok
Az Életre,
Készen állok az Örömre,
Készen állok arra, hogy azzá a nővé váljak, akivé születtem!

Ebben a pár egyszerű sorban minden benne van. Érezni a szépségét, az erejét, és megmutatja merre is tartunk. Benne van a HIT a Bizalom eszenciája, hogy örömre születtünk. Bali nekem a szépség, a lágyság energiáit hozta, és egy mély beavató utat. Utazásom előtt már hetekkel elkezdődött a kapcsolódásom a helyhez, amely hívott arra, hogy emlékezzek, és esszenciális szépséget, tudást adhassak át a nők számára.

Hála járja át egész lényem, és leborulok az Univerzum akarata előtt, közben pedig szívembe belefér az egész világ. Lényem egészével szeretném átadni nektek azt, amit tapasztaltam, hogy még erősebben kapcsolódjunk nőként egymáshoz, járjunk szépségben és örömben, merítkezzünk meg az Istennő fényében, és hogy tudatosítsuk, hogy készen állunk arra az Életre, amire mindig is vágytunk!

Akik már jártak nálam, ezt mondták:

„Era a legnagyobb alázattal, tisztelettel és szeretettel vezet az úton a női kiteljesedés és boldogság felé. Önazonos, hiteles, türelmes, empatikus és remek a humora! Stabil és mindig lehet rá számítani, sosem hagyott még cserben, kristálytisztán látja a dolgokat. Saját magán is folyamatosan dolgozik, ezzel pedig minket is motivál, hiszen állandóan fejlődik és mutatja az utat!
Tóth Hajnal
Erát öt éve van szerencsém ismerni s hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen fantasztikus csodás embert ismerhettem meg személyében és általa egy összetartó női csoporthoz tartozhatok! Era csodákat művel a hangjával, a hangszereivel, azzal a tudással, amit tisztán szívből ad nekünk! A tér, amit megteremt s megtart, tele van erővel, szeretettel, megértéssel, hittel s elfogadással, fejlődéssel, bizalommal! Köszönöm, hogy vagy nekünk 💖
Konczi Szilvia

Gyere, és légy gazdagabb egy csodás meditációs élménnyel, sok vidámsággal, és engedd meg magadnak, hogy megérezd a hangok gyógyító erejét!