Ayahuasca, mint ősi indián szertartás
Ayahuasca, mint ősi indián szertartás
Napok óta terjeng a médiában, hogy egy ayahuasca szertartás milyen balesettel végződött, és érthető, hogy a hozzá nem értők gyakorlatilag ördögtől valónak gondolják ezt az egyébként SZENT növényt, és szertartást. Az aya nem drog, és ha megfelelően, hozzáértéssel használják, valóban sokat tud segíteni bizonyos esetekben.
Mint általában, most sem a növénnyel van a baj, hanem az emberekkel.
A szertartás ősi, és Peruban a shipibo indiánok alkalmazzák.
Onnan tudom, hogy jó pár éve voltam Peruban, és én is részt vettem ilyen szeren, amire több hetes – hónapos lelki, és fizikai felkészülés szükségeltetik.
Az aya nem szereti a sót, a diéta egyik alappillére, a só elhagyása. Aztán természetesen a hús elhagyása, esetleg halakat lehet fogyasztani, de azokból is tiltva vannak a rablóhalak. Sok zöldség, gyümölcs az ideális.
Az ayahuasca szertartás résztvevői hónapokkal a szer alkalmazása előtt elkezdenek befelé figyelni, meditálni, lelassulni, egyszóval felkészíteni magukat egy belső utazásra.
Az ayahuascát úgy főzik, mint nálunk a gulyáslevest, egy nagy kondérban, nagyon lassan. A növényt nem önmagában, hanem egy másik növénnyel keverve főzik, mert a gyomorsav a növény DMT tartalmát semlegesítené, de így nem tudja.
A sámánok tanulják, hogy milyen arányban, meddig és hogyan készítsék el a főzetet.
A szertartás este, nyugodt körülmények között indul. A vezető először kevés főzetet itat, hogy lássa mennyire vagy szenzitív, mennyire tud hozzád kapcsolódni az aya. A növény egy entitás, amely a folyamat alatt együttműködik veled.
Aya= Anya mely véd, óv és megtart.
Fizikai, szellemi és spirituális szinten kapcsolódik hozzád. Ez a főzet elmondhatatlanul rossz ízű, és bár nem kell sokat inni belőle, mire leküzdöd a torkodon, és leér a gyomrodba, úgy érzed, azonnal vissza akar jönni. Úgyhogy kezdésképpen mindenki kap egy csodás vödröt, amibe hányhat nyugodtan. Ha jó helyen vagy, akkor figyelnek arra, hogy a nők és férfiak külön legyenek, pont azért, mert hányás, hasmenés előfordulhat. Ezért is nevezik tisztítószernek.
Azt azonban tudni kell, hogy ha ezt tapasztalod, az azt jelenti, hogy fizikai szinten kapcsolódik hozzád a növény, tehát eléggé benne vagy az anyagban. Akinek nagyon kattog az agya, azzal az is előfordulhat, hogy semmilyen hatással nincs rá a szer.
Nálunk senkinek nem volt hasmenése, és egy fiú hányt egyszer, egy nagyobb adagtól. A dózist a sámán határozza meg, és ha úgy érzi, hogy nincs hatása az egyénre, akkor esetenként emelhet az mennyiségen. Tehát nem szükségszerű az elengedés, bár van, amikor a testnek erre van szüksége. A szer rávilágít a gyenge pontjainkra, olyan helyzeteket teremt, amiket ott lehetőséged van megoldani, és ez esetenként ijesztő lehet, szembesít a félelmeiddel, néha pánikot tud okozni, de ez a folyamat része.
A menstruáló nőt nem engedik a csoportba, mert – remélem, ezt sokan tudjátok – ilyenkor a nő sokkal érzékenyebb, eleve nyitottabbak a szenzorai, jóval erősebb megélései lesznek, és a csoportra is hatással lehetnek ezek az energiák.
Ha fel vagy készülve, tisztában vagy azzal, mi fog történni, akkor úgy fogod megélni, hogy ez egy természetes folyamat.
Hidd el, akivel együtt hánysz, örökre a barátod marad 🙂 a foglalt mellékhelyiségről pedig annyit, hogy ha jó a lelki felkészítés, és menned kell, akkor valahogy mindig van szabad mosdó.
Ahogy megiszod a szert, a sámán figyel, ( ő is iszik, csak kevesebbet) majd beszélget veled egy idő után, hogy mit érzékelsz, majd eldönti, hogy ihatsz még vagy nem. A folyamat elindul. A jó és felkészült sámán figyel, hiszen látja a folyamataidat, ha úgy érzi, itat egy kis vizet veled, ez csökkenti a szer hatását. Fontos a zene, hiszen ez segít az utazásban, ha pedig vissza kell hozni téged, akár énekel, amivel visszahív a földi létbe.
A szertartás hajnalig tart, míg ki nem tisztulsz teljesen. Utána mindig megosztó kör van, amikor minden résztvevő beszámol a tapasztalásáról. Ilyenkor nagyon fontos, hogy őszinte legyél a megéléseiddel kapcsolatban. Egy probléma megoldásához általában 2-3 alkalom szükséges, úgy, hogy minden másnap iszol, napközben pihensz, relaxálsz. És beszélsz arról a csoportban, amit tapasztaltál!
Ha megfelelőek a körülmények, akkor csodákat élhetsz meg.
Olvasható a neten sokféle történet, ezekben lehetnek igazságok is, mert a szertartást is csak emberek vezetik, néha kellő tapasztalat nélkül. Az ayahuasca nem okoz függőséget, még nem láttam olyan embert, aki vágyott volna egy szertartásra, ahol a félelmeivel kell szembenéznie. Az ayahuasca szertartás nem az illúzióba vezet, hanem megmutatja, hogy mi az, amin neked változtatnod kell, kapukat tud nyitni a fejlődésedhez.
Itthon a szertartás büntetendő cselekmény. Ennek ellenére előfordul, hogy megtartják, de sajnos megfelelő felkészítés nélkül, általában hétvégén, gyorstalpaló szinten.
Nem gondoskodnak megfelelően az emberekről, nincs lehetőség a feldolgozásra, az energetikai visszarendeződésre, és lelki egyensúlyod visszaállítására. Ebből aztán lehetnek a nagy galibák.
Nem mindenkinek való ez az út, ha a tiéd, hidd el, érezni fogod a hívását. Felelősséggel tartozol a testedért, a lelkedért, ennek fényében döntheted el, hogy kiben bízol. Senkit nem szeretnék bátorítani, inkább óvatosságra inteni a gondolataim megosztásával. Minden számunkra érdekes új dologgal kapcsolatban előbb tájékozódjunk több forrásból, mérlegeljünk, fontosnak tartom az egészséges szkepticizmust. Nem kell mindent kipróbálni csak azért, mert más már kipróbálta…
Fotó: Unsplash