A sámándob sokak számára vonzó, de néha bizony meg is ijednek tőle. Ez azért van, mert közvetlenül nyitja a szívet, márpedig, ha valaki érzelmi hárításban van, akkor a felszabaduló elnyomott belső emóciók utat törnek maguknak, és sírás-zokogás lehet a vége. Amivel nincs baj, csak sajnos megtanultuk elfojtani az érzéseinket, és a sírást gyengeségnek tartjuk… pedig szerintem pont ez mutatja meg, milyen erősek is tudunk lenni.

Én a tűzön járás kapcsán kaptam arra jelet, hogy legyen egy saját dobom. Természetesen azt sem tudtam eszik-e vagy isszák, de éreztem, hogy nekem kell.

Látomásaimban fehérnek láttam a sámándobom, tehát egy ilyet is szerettem volna. Holló, akinél tűzön is jártam azt mondta, hogy elméletileg a kecske bőre kifehéredhet, de alapjáraton nem fehér a színe.

Elmentem hozzá, és elém rakott egy halom bőrt. Választottam egyet. Nagyot nevetett amikor a választásom egy kecskebőrre esett. A dob fogóját nekem kellett megtalálnom, vittem ásványokat, és egy hét várakozás után megszületett a DOB-om!

A sámán javaslatára, vele aludtam! szeretgettem, ismerkedtem vele… és milyen jól tettem. Azóta együtt lélegzünk, túlzás nélkül mondhatom, hogy olyan mintha a második gyermekem lenne.

Sokat változtatott rajtam, lágyultam, nyitotta a szívemet, tisztultam a sírás által.

Aztán egy nap amikor magamnak doboltam, hörgő hangokat hallottam. A révülés miatt időbe tellett míg rájöttem, hogy a saját sámán hangomat hallom, melyet ki tudtam engedni a torkomon. Ez volt az igazi élmény számomra. Az energiáim melyet a sámandob hozott elő, hangokká manifesztálódtak.

Ezt a kapcsolódást azonban nemcsak én érezhetem meg, hanem te is. Azt vallom, hogy magyar ember nem élhet anélkül, hogy nem hallott sámándobot, nem nyitotta és gyógyította a szívét!

Nem vagyok elvakult magyar, de büszke vagyok arra, hogy ide születtem. A dob visszavezet ősi gyökereinkhez, ébreszti a magyarság kódjait, és ezek nem nagy szavak, ezek így vannak. Beszél hozzád, ha figyelsz, hallod a hangját.

Rezgése tisztító, nyugtató, és meditációban egyszerűen fantasztikus. Sokaknak van körülöttem sámándobja, és elvonuláskor szoktunk együtt játszani, melynek valóban nagy hatása van. Az biztos, hogy megérzed az energiát, amit közvetít.

Mindenkit bíztatok arra, hogy hallgasson sámándobot, és ha érzi a hívást, menjen csináljon, vagy csináltasson egyet.

Aztán pedig, ha ott van a kezedben a sámándobod, ne azon kezdj el gondolkodni, hogy hova menj el tanulni dobolni, hanem nyisd meg a szívedet, érezd a bőrben az állat szellemét beszélj hozzá, szeresd, és üsd meg a bőrt hadd szóljon! Az állat szelleme a dobban él tovább, és általad is tud segíteni azoknak, akik hallgatják, önmagadnak pedig legfőképp!

Érdekesség képpen megemlítem, hogy az idők folyamán a dobom kifehérdett, melyet a honlapomon meg tudsz nézni. Ha pedig nem hallottál még sámándobot hallgasd meg a Sámánének- Fénynyelv c. hanganyagomat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük