Minden egyes elvonulás más és más. A nyári elvonulásunk emlékeit felidézve megtelik a szívem szeretettel. A négy elem ölelésében (föld, tűz, levegő víz,) csodálatos megéléseink voltak, és pillanatok alatt megszületett az ötödik elem a szeretet.

Amikor létre hoztuk az elvonulás szent terét, ahol behívtuk az elemeket, és az őket megszemélyesítő Istennőket, érezni lehetett, a Segítő Jelenlétet, és az erős energiákat.

A földdel kapcsolódni, mindig élmény. A dob hangja, Földanya védő, óvó jelenléte, megteremti a biztonság és lágy szeretet élményét. Ebben az energiában pedig könnyebb befelé figyelni, fókuszálni magunkra, kizárva a külvilágot.

A stresszt, a napi gondokat, az átélt fájdalmakat, félelmeket szépen, finoman „átfényeztük”, hogy kisimuljanak a ráncaink, és idegrendszerünk is megpihenjen. Segítségül hívtuk a bennünk élő Ősasszonyt, aki egy volt a természettel, szíve együtt dobbant Földanyával, része volt a természetnek.

Majd érkezett a tűz eleme és vele a sárkány energiája, mely nemcsak átégetett, tisztított minket, de megmutatta, hogy meg kell húznunk a határainkat, bele kell állnunk az erőnkbe, hogy megérezzük a bátorságunkat, mely magával hozta azt az érzést, hogy mindre képesek vagyunk.

A teremtő erő, szenvedély, szerelem, szexualitás is érkezett a tűzzel, melyek női létünk igen fontos ajándékai. Ezek az energiák segítettek abban, hogy kapcsolatba lépjünk belső erőnkkel, megéljük vágyainkat, és kiteljesedjünk nőiségünk teljességében.

A víz és levegő elem szinte egyszerre mutatta meg magát nekünk. Felváltva éreztük jelenlétüket.

A víz tisztított, segített az elengedésben. Megmutatta, milyen erő van benne, hiszen minden akadályt le tud győzni.

Ugyanakkor segített megérezni az áramlást, mely fontos az életünkben. A női lágyság, finomság, az érzelmek áramlása mind a víz szépséges tanításai, melyeket jó volt ilyen intenzíven érezni, és integrálni.

A levegő pedig mindig a legjobbkor simogatta át finoman testünket. Mindig ott volt, amikor a belső tüzet kissé csillapítani kellett.

A könnyedséget és szabadságot, az új lehetőségeket mind a levegő hozta el nekünk. Összekapcsolt a lelkünk mélyebb hangjával, a belső csenddel.

A szombati nap fénypontja egy különleges medencés program volt. Saját hanggal, a gong rezgéseivel és szakrális énekekkel megéreztük, hogy változik a víz és testünk a magasabb rezgés által, mintha sejtjeink emlékeznének ősi tisztaságukra, és újra összhangba kerülnének a lélek fényével. A víz selymessé vált, a lelkünk pedig szárnyalt.

A szombat este pedig bearanyozta hétvégénket. Mária Magdolna a szeretete, fénye és üzenetei betöltötték a szent szakrális női teret. Mindenki szívének rózsája kinyílt, igazgyöngyünk pedig fénnyel telt meg.

Ebben szépséges energiában egy nőtársunk elkezdett szívből énekelni, mely gyógyított minket, és a szeretet, béke, harmónia finom puha takarójában elhelyezkedtünk, megpihentünk, és lelkünk pedig feltöltődött.

Minden egyes elvonulás más és más. Mindig azt érzem, ez volt a legjobb. Aztán pedig jön a következő találkozó, és azt érzem, hogy az a legjobb 😊

Ami azonban biztos, hogy hálás szívvel kísérlek az úton, hogy emlékezzünk, megnyíljunk, és visszatérjünk belső szentségünkhöz.

Járjatok szépségben, fényben és szeretetben,

Erika An’anasha

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük