A hétvégén megtartottuk a tavaszi elvonulásunkat. A szakrális nőt ébresztettük. Ismét megerősödött bennem, hogy nincs két egyforma elvonulás.

Minden alkalom új mélységeket nyit meg, és mindig tovább vezet bennünket azon az úton, ahol éppen tartunk.

A női minőség finomsága, lágysága és áramlása most is megmutatta magát. Egy olyan erőként, amely nem rombol, hanem épít. Amely nem harsány, mégis erőteljesen jelen van.

Kapcsolódtunk a testünkhöz, mint a Lélek templomához, a méhünkhöz, mint az élet bölcsőjéhez, és a szívünkhöz, mint az isteni szeretet kapujához.

Emlékeztünk a bennünk élő szakrális nőre, arra a minőségre, amely a saját mély forrásából táplálkozik, és a Föld szívével összhangban teremt békét, szépséget és fényt.

Ebben a folyamatban a spirál energiája kísért bennünket: elengedés és az új behívása.

A hangok és frekvenciák most is végig velünk voltak, de különleges ajándék volt, hogy egy nőtársunk dalba öntötte mindazt, ami bennünk megszületett. Balzsamozta a testünket és lelkünket. Ráadásul ezek a dalok a spirál útján is kísértek minket.

Az esti hangfürdők pedig finoman lezárták a napokat. Kisimították az energiákat, és segítettek megpihenni abban, ami megszületett.

És ami megszületett, most tovább él bennünk, csendben, finoman. Az az igazság, hogy még képek is alig készültek. Nem is éreztük szükségét. A folyamatok annyira belül zajlottak, olyan mélyen megéltek voltak, hogy ezt egy fotó sem tudná visszaadni.