An'anasha Molnár Erika honlapja

A változás energiája

Október első napját írjuk, és este Telihold lesz. Gondolatok sokasága jár a fejemben. Ez az év sok nem várt eseményt hozott nekünk, és a megmérettetésünk gyakorlatilag folyamatos.

Zűrzavaros, embert próbáló energiák vesznek körül minket, ilyenkor a legnehezebb a Jó Úton maradni, szeretettel a szívünkben. Most mutatkozik meg, hogy valójában mire vagyunk képesek, mennyire vagyunk tudatosak, és a bennünk lévő fényt, szeretetet hogyan tudjuk áramoltatni, használni.

A saját erőnk megtalálása, az hogy tudjuk kik is vagyunk igazán, most még fontosabb mint eddig bármikor, azért hogy ne legyünk megvezethetőek, és a tiszta Forráshoz tudjunk csatlakozni. Neked vajon sikerül?

Vágyunk arra, hogy különlegesek legyünk, hogy szeressenek minket, és hogy jót tegyünk, de pont ezen tudunk megcsúszni. Még mindig szeretjük a „megmondó” embereket, mert ők kiállnak, megmondják mit kell tennünk és az jó lesz. Ez azonban egy régi minta, régi energiákkal, és még csak észre sem vesszük. Jóval több tudatosságra, tiszta önbizalomra van szükségünk ahhoz, hogy ezt elkerüljük.

Érezzük a változást, de még jelezhet, akár vissza is húzhat a múlt, amitől olyan érzésünk van mintha nem tudnánk sehova se menni, egy helyben toporgunk.

Ez néha elkeseredést, akár agressziót is szülhet. Pont ezért légy inkább megfontolt, ne indulatból cselekedj. Ne a külvilágnak élj, mert a befelé figyelésé most a főszerep, és belső utadon töltekezhetsz a Hold tiszta fényével, Földanya erős, mégis lágy energiájával. Figyeld a lelked, és a szeretet hívó szavát. Készítettem egy fény nyelvi hanganyagot mára. Itt tudjátok meghallgatni: Kapcsolódás a TeliHold fényéhez

A TeliHold lágy fénye körbe ölel, átfényez, megnyitja szívedet, hogy segítsen elérni a célt, hogy változni, szeretni tudj!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük