An'anasha Molnár Erika honlapja
Napfelkelte a Thor tetején Molnár Erika An'anasha

Napfelkelte a thor tetején

A történet, melyet most leírok, egyik látogatásunk utolsó napján történt. Mielőtt a gépünk felszállt volna, még úgy gondoltuk, hogy teszünk egy kis kitérőt és megnézzük a napfelkeltét a Thornál. Ez, mint utóbb kiderült, elég merész vállalkozás volt a részünkről. Mondhatnám, hogy úgy indul a reggel, mint mindig, de nem.

Pirkad a hajnal, mindenki álmos, éjjel már többé-kevésbé bepakoltunk a bőröndökbe, és többen megkérdőjelezzük, hogy valóban föl akarunk kelni, hajnali fél 3-kor? A válasz csukott szemmel, jön, hogy IGEN!

„Elfajzott” egy társaság a miénk. Meg akarjuk nézni a napfelkeltét a Thornál. Ehhez azonban, fel kell kelni, lustálkodásnak helye nincs. Egyikünk letámolyog Joan konyhájába, és főz egy lavórnyi kávét, teát. A többiek eldurvult fejjel követik őt, és kókadoznak az asztalnál, ki a kávétól ki a teától várja a felébredést. Aztán hamar rájövünk, hogy a társaság az, ami feldob még hajnalban is, és nemsokára kuncogunk a konyhában úgy, hogy Joant ne verjük fel édes álmából. Tőle már búcsút vettünk két mondatban, mert vagy sosincs otthon (ennek mi csak örülünk, mert miénk a ház), vagy mi nem vagy otthon, és ha koordinátáink véletlenül találkoznak, akkor gyorsan információ csere történik.

Szóval a társaság éledezik, majd abban a pillanatban, hogy a nő ráeszmél a való világra, még ezen a spirituális helyen is a legfőbb kérdés: mit vegyek fel? Ennek most itt helye is van, a kies Angliában, hajnalban.

Az esőkabát tuti, hogy velünk jön, aztán szépen mindenki vérmérsékletének megfelelően felöltözik, és indulunk. Mindenre fel voltunk készülve, csak arra nem, amit átéltünk. Kiderült, hogy nem tudjuk bizonyosan mikor kel a nap, ezért sovány malac vágtában indultunk a Thor tetejére. No ez az út távolról sem olyan mély meditatív, és felemelő, mint amiről a múltkor írtam. Loholsz, úgy érzed, a tüdőd kiesik, megfogadod százszor, hogy többet fogsz edzeni, fogyókúrába fogsz, csak ezt éld túl. Útközben mindenki vetkőzik, patakokban folyik rólunk a víz, és egyszer csak fent vagy. A birkák békésen legelésznek, bégetnek, te pedig leülsz, mert ezt most tényleg megérdemled! Aztán kiderül, hogy nem kellett volna nagyon sietni, mert a nap kb 20 perc múlva kel fel… de ami utána látványba eléd tárul, az elfeledteti veled az eszeveszett rohanást…Nagyon hideg van, az előbb még meleged volt, most fázol, úgyhogy összebújsz a társaiddal. Leültök a földre, és elcsendesedtek.

A táj szinte beszél hozzád, békét, nyugalmat, és szépséget ad a számodra, és az emlékezés élményét. Emlékezését, melyek arról szólnak, hogy ismered ezt a tájat, az itt lévő embereket, olyan mintha haza találtál volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük