An'anasha Molnár Erika honlapja

Lemúria az a világ melyről szinte mindenki hallott, de nem tudunk róla gyakorlatilag semmit, ámde vágyunk megismerésére. Eltűnt világ, de mégis sokan közel érezzük magunkat ehhez az energiához. Szívünkben él. Lemúria a szépséges sziget, melyre csak egyszer születettünk le, és az ott tanultakat DNS-ünkben hordozzuk azóta is. Most jött el az idő, hogy elkezdjünk emlékezni. Emlékezni a régmúlt időkre, és arra, hogy milyen útravalót kaptunk csillagtestvéreinktől. Az emlékezés hullámai egy verses csatornázással ébresztettek, és tettek nyitottá Lemúria energiáira.

Emlékezz!
Lassan lassan fellebben a múlt fátyla és megmutatja igaz arcát az elmúlt világnak
Elvisz a múltba Lemúriára, hogy emlékezz az egyszerű és szép energiára
Emlékezz a csillagokra, Csillaganyákra,
Emlékezz hogy megmerítkeztél Óceán Anyákba
Egy voltál vízzel és földdel, becsülted az Életet,
Tudásod a Csillagokból, és Földanyától érkezett
Szent szertartások segítették az Egységet, melyben ott volt a férfi bölcsessége és ereje
Ott volt a nő tudása és lágysága, így ötvöződött egy nagy egésszé mindkét nem energiája.
Tisztelet, becsület és szeretet jellemezte tudatos életed, hiszen
készültél rá, hogy Lemúria kódjait ébreszted majd egy másik életben.

Ez a társadalom technikailag nem volt fejlett, de közel állt a Természethez, együtt élt vele. Tisztelte az Életet, minden létezőt. Nő és férfi egyenragú volt, és mindkét félnek megvolt a szerepe, melyet fenntartások nélkül elfogadtak, és együttműködésük mindig gyümölcsöző volt. Ékes bizonyítéka volt a közös munkának az, hogy a nők mondták meg merre lehet aznap halat fogni, a férfiak pedig hallgattak a nőkre, és halászhálóik mindig halakkal voltak tele, mikor visszatértek.

Lemúria emlékeztet minket a férfi és nő egységére, az erőre mely egyben finom és lágy, mely nem rombol, hanem épít. A harmónia, a béke, bölcsesség és a szív alapú élet volt mely előbbre vitte a férfit és a nőt ebben az életében.

Pár éve csatornáztam Lemúriáról, a nőknek szóló üzentet itt, a férfiaknak szólót pedig itt olvashatjátok.

Az emlékezés hullámai a gyógyító lemúriai nőt hozza fel nálam. Azt a nőt, aki alámerüléssel született, gyönyörű ének fogadta ebben a fizikai létben való belépését, és ugyan ez az ének kísérte utolsó útjára is. A születése napján pedig alámerüléssel egy csodálatos víz szertartással emlékezett arra, hogy lépett be ebbe a földi létbe.

Nemrég Balin jártam nőtársaimmal, és egyiküknek születésnapja volt. Úgy ünnepeltük meg, hogy megmerítettük testét Óceán Anyák habjaiban, érintettük, és és lemúriai ének zengte be a teret az ünneplésére, mert egyikünk már emlékszik az Énekre. Mi pedig vele énekeltünk. Csodálatosan megható volt, és visszavitt Lemúriára.

A lemúriai nő ünnepelte az életet és a halált, papnőként járta a szigetet, árasztotta a tudást, összefogta nőtársait.  Életét az óceán, a természet, az egyszerű tisztaság jellemezte. Csillaganyáktól tanult, tanított, a közösség volt a lételeme. Azt a nőt, aki egyensúlyt vitt a férfi és női energiákba, szertartásokon mélyítette tudását és kapcsolatát férfi és női társaival.

Lemúrián tudták, hogy a szív gondjait, a haragot nem szabad őrizni, hanem a meg kell változtatni a hozzáállást az adott problémával kapcsolatban. Ez őszinte beszélgetést és egyfajta önvizsgálatot is jelentett. Majd segítségül hívták még a tüzet és víz elemet melyek az elengedésben, és a gyógyulásban az energiák elsimításában vettek részt, hiszen a cél az volt, hogy visszatérjen öröm.

A finom rezgések folyamatosan aktiválják Lemúria emlékét, folytonos tágulásban van a szívemben, sejtjeimben, DNS-emben. Legújabb fénynyelvi üzenetemet itt hallgathatjátok meg.

Egyre több nőt ébresztek a fénynyelvi kezeléseim által, és az An’anasha gyógyító medtációk, és csatornázások segítségével.Felnyílnak olyan előző életbeli tudások, melyek lemúriai énekeket, gyógyításokat hoznak felszínre, megörvendeztetve szívünket, és könnyet csalva szemünkbe. Hála érte!

Fotó: Sean Oulashin Unsplash

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük